RSS

Elem vagy akkumulátor?

Elem vagy akkumulátor?A következő bejegyzés az akkumulátorok, a sima alkáli, illetve a lítium elemek bemutatásáról fog szólni. Nagyon sok olyan terméket használunk a mindennapok során, amelyek tápellátásához ceruza (mignon AA), vagy a mikroceruza (AAA) elem szükséges. Természetesen ezen kívül még találhatunk a többi méretből is (Baby elem (C méret), valamint a Góliát elem (D méret)) elemeket, akkumulátorokat.

A lítium elem (nem akkumulátor!) bemutatása

Lítium elemA lítium elem előnye, hogy ha sokáig nem használjuk, akkor sem veszíti el az erejét (évente 5-10%-ot esik vissza), míg egy sima alkáli elemet lehet, hogy már használni sem tudunk 1 évvel a vásárlás után, úgy, hogy hozzá sem nyúltunk. A másik előnye a lítiumnak, hogy bírja a nagyobb hideget is, tehát, ha valamilyen kinti eszközt szeretnénk a télen használni (pl. kézi kamera, fotógép, külső digitális hőmérő, stb.), akkor mindenképp ezt ajánlanám (elvileg -20 °C-ig üzemképes). Természetesen ebből adódóan kicsit drágábbak, mint a hagyományos elemek. Ami nagyon fontos még, hogy sokan azt hiszik, hogy a lítium elemek tölthetők, mert van, amelyiken még a kapacitást is feltüntetik (mAh-ban). Nem ugyanaz a lítium (sima elem) és a lítium-ion (aksi). Ha nem egyértelmű a csomagolás, inkább kérdezzük meg az eladótól, hogy melyik típust választottuk.

Miért is célszerűbb akkumulátort használni?Tölthető akkumulátor

Először is, hosszú távon sokkal kifizetődőbb, amennyiben az anyagiakban (is) gondolkodunk. Egy jobb minőségű, márkásabb tartós (lítium) elem ára akár 2 000 forint is lehet egy pár. Egy jobb típusú intelligens töltőt és egy jó akkumulátor 4 darabos készletet tudunk már vásárolni kb. 12-14 000 forintért. Ha kiszámoljuk, hogy egy alkáli elemkészlet mondjuk, legyen 1 000-1 500 forint, akkor kb. 8-9 garnitúra után, már ugyanott vagyunk, mintha megvettünk volna egy töltő és aksi garnitúrát (arról nem is beszélve, hogy töltőt már kaphatunk 3 000 forintért is). A másik dolog, a környezetkímélés, az alkáli elem jóval környezetszennyezőbb, mint bármelyik típusú tölthető aksi.

Mi a hátárnya az akkumulátoroknak?

NiMH akkumulátorEgy sima elemnek a tényleges cellafeszültsége 1,5 volt. Az akkumulátoroknál ez változó (1,2 vagy 1,5 vagy akár 1,6 voltosak is lehetnek). Általában a leggyakoribb a NiCd vagy a NiMH aksi, ezeknél 1,2 voltos cellafeszültségről beszélünk. Itt jegyezném meg, hogy a NiCd (azaz Nikkel Cadmium) akkumulátorok egyre kevésbé kaphatóak a piacon, mert a régebbi technológiának köszönhetően nagyon alacsony kapacitást tudnak biztosítani a NiMH (azaz Nikkel Metal Hidrid) akkumulátorokkal szemben. Így ma már a kereskedelmi forgalomban 95%-ban csakis NiMH akkumulátorokhoz tudunk hozzájutni. És akkor térjünk rá a legnagyobb gondra az aksiknál. Nos, vannak eszközök, amibe nem egy és nem is két cella szükséges az üzemeléshez. Legyen a példa mondjuk egy távirányítós repülőgép, melynek a távvezérlőjébe általában 6 darab elem szükséges a megfelelő működtetéséhez. Számoljunk kicsit utána: sima elemmel 6*1,5 volt = kereken 9 voltot ad le, ha ugyanezt aksikkal 6*1,2 volt = 7,2 volt. Ezzel feltehetően már nem fog működni a dolog, ha netán mégis, akkor annak az üzemideje minimálisra csökkenhet.

Ez a probléma természetesen csak ott van jelen, ahol 4 cellányi elemnél többet kell behelyeznünk. Éppen ezért én 4 cella fölött nem javaslom senkinek sem az akkumulátor használatát (legalábbis ha 1,2 voltos aksikat tennék bele).

De erre is van megoldás, igaz kicsit „zsebbe nyúlósabb” a dolog már. Kétféle módszer közül választhatunk.

RAM akkumulátorVannak úgynevezett RAM (alkáli-mangán) cellás alkáli akkumulátorok, melynek a cellafeszültsége megegyezik a normál eldobható alkáli elemekkel. Előnyük a megfelelő cellafeszültség (1,5 volt), hátrányuk, hogy spéci (egyedi) töltőkészülék szükséges a töltésükhöz és a maximális töltés szám az olyan 25-30 körül mozog. A gyártó szerint, ha megfelelően sűrűn vannak használva állítólag 100 töltés is kihozható belőlük (bevallom én nem használtam ilyet még, így ennek a hitelességéről nem tudok infókkal beszámolni). A töltő ára 4 darab AA-s akkuval 6 490 forint. Az akku árak 4 darabos AA-s : 2 190 forint, AAA-s méterben a 4es kiszerelés pedig: 2 290 forint lenne. Kapható ugyanezekkel az aksi méretekkel 8 darabos kiszerelés is, itt mind AA-s és AAA-s méret is 3 690 forintba kerül. Viszonylag jó áron vannak a csomagok szerintem. A töltő természetesen mindkét akkumérethez használható (AA, AAA).

NiZn akkumulátorA következő lehetőség az egyik legújabb akkumulátorfajta, ami nem más, mint a NiZn (azaz Nikkel-Cink) aksi. Itt már 1,6 volt cellafeszültségről beszélhetünk. A hátrány itt is megvan azonban, hiszen szintén egyedi töltőt igényel és a kapacitás is eléggé alacsony: AA méretnél 1500mAh, AAA méretnél 550 mAh. Ebből adódóan, ha egy nagyobb áramfelvételű eszközbe tesszük bele, gyakran kell majd töltögetni. Előnye a RAM akkukkal szemben, hogy nem csak 25-30 töltést bírnak, hanem több százat, akár egy normál NiMH akku. A nikkel-zink akkutöltő ára: 9 990 forint. Itt is kétféle méretben tudunk vásárolni: 4 db akkumulátor + AA töltő (ára 3 990 forint), 4 db akkumulátor + AAA töltő (ára 1 990 forint).

 

Sokan kérdezik, hogy egy akkumulátor mennyi ideig használható, mennyit bír élettartamban, töltésben?

Erre a kérdésre igen nehéz válaszolni. Olyan mintha azt kérdeznénk, hogy egy autó teli tankkal hány kilométert tud megtenni. Összetett nagyon a dolog. Meghatározó például az aksi minősége (márkás, kevésbé márkás).

Azonban két nagyon fontos dolog van, amire figyelnünk kell: ha ezeket a szabályokat betartjuk, akkor 2-3-szorosra is növelhetjük az akkumulátorunk élettartalmát, legyen az egy márkás vagy egy kevésbé márkás aksi.

Az első a töltő és a töltési ciklus, amely meghatározza, hogy mennyi ideig fogjuk tudni használni az aksikat. Vannak gyorstöltők a piacon, melyeknek a töltési árama 1 amper vagy akár még ennél is töb. Nos ez egy nagyon jó dolog, csak egyet felejtenek el, hogy ez az akkumulátorokat nagyon hamar hazavágja! Én azt mondom, hogy ilyet csak akkor szabad használni, ha az embernek valóban nincs ideje kivárni, mondjuk 6-10 órát és minél előbb szükségünk lenne rá. 1-2 gyorstöltéstől még nem lesz sokkal rövidebb az akkumulátor életciklusa, de ha rendszeresen így kezeljük, fél év után ki is dobhatjuk őket. Én azt javaslom, ha az időnk engedi, mindig a leglassabb töltést válasszuk ki (feltéve, ha olyan a töltőnk). A régebbi töltőknél fix a töltőáram, azaz sajnos nem tudjuk kiválasztani, hogy éppen mekkora legyen a töltési áram, de az újabb intelligens töltőknél, ezt már meg tudjuk határozni (kb. 8-10 ezer forint). Én sosem töltök 500 mA felett (0,5 amper). Természetesen itt csakis AA és AAA méretről beszélek. Amennyiben nem tudjuk, hogy mennyi a töltő árama a készüléknek, nézzük meg a termék alján, vagy az adapter hátsó felén (elvileg fel van tüntetve). Ha nem találjuk, akkor kézikönyvben, vagy a gyártónál érdeklődjünk.

A másik nagyon fontos dolog, hogy az aksikat nem szabad hagyni sokáig használatlanul, mert ezzel is hazavághatjuk őket. Kb. 2-3 havonta egyszer legalább süssük ki őket, vagy tegyük bele egy készülékbe és aztán töltsük fel őket. Amennyiben félévig, vagy akár évekig nem nyúlunk hozzájuk, szinte garantált, hogy tökre megy sajnos.

Fontos még az akkumulátorok tárolása, léteznek kimondottan antisztatikus műanyag akkutároló dobozok. Az élettartam továbbá attól is függ, hogy miben használjuk őket, mennyire melegednek, mennyire vannak kitéve az időjárási és egyéb környezeti viszonyoknak, stb… Tehát összegezve nagyon sok dolog befolyásolja az akkumulátorok élettartamát. A két legfontosabb dolog, amivel növelhetjük az életciklusokat, az a töltő (töltőáram) és a folyamatos használat.

Hogyan lehet nagyjából meghatározni az akkumulátor feltöltési idejét?

Két dolgot kell hozzá tudnunk. Az első az aksik kapacitása, amit az akkumulátor oldaláról olvashatunk le. Például legyen szó egy AA-s akksiról melynek a kapacitása 2 700 mAh. A töltőnk töltőárama 0,5 A, azaz 500 mA. Egy sima egyszerű osztással megkapjuk, a közeli töltési időt 2700/500= 5,4 óra. Ez egy közelító információ, mivel az akksi valószínűleg nincs teljesen lemerülve, valamennyi töltés mindig van benne és a töltő sem biztos, hogy fix 500 mA-el tölt, de nagyjából így be tudjuk lőni a teljes feltöltéshez szükséges időt.

Milyen típusú akkumulátort válasszunk (márkás, nem márkás, kis kapacitás, magas kapacitás)?

A legfontosabb dolog a vásárlás előtt: döntsük el, hogy milyen eszközbe szeretnénk használni azokat. Ez azért lényeges, mert vannak eszközök, melyeknek minimális az áramfelvételük (távirányítók, fali órák, stb.) és vannak eszközök, amikor folyamatosan töltőn van a készülék (pl. vezeték nélküli telefon, PMR készülékek bizonyos esetekben). Ilyenkor felesleges nagyobb kapacitású akkumulátor mellett döntenünk, mivel nem használjuk ki. Ha fényképezőgépbe, vakuba, kamerába, zenelejátszóba szeretnénk venni akkumulátorokat, akkor viszont mindenképp legalább +2500 mAh akkut válasszunk, mivel ezeknek az eszközöknek nagy áramfelvételük van (zabálják az aksikat:)).

Márkásat vagy ne márkásat?

Ez egy igen jó kérdés. 🙂 Az árakat tekintve tapasztalatom szerint nincs nagy különbség a nevesebb és a kevésbé nevesebb akkuk között, ugyanazzal a kapacitással maximálisan 1 000 forintról beszélünk. Adott márkán belül is előfordulhat némi különbség. Jómagam vettem régebben egy Sanyo 2700 mAh-s AA-s 4es csomagot 3 500 forintért és nem igazán vált be, viszont később beruháztam a Sanyo (itt jegyzem meg, világelső akkumulátor) Eneloop aksijára, amit kb. 3 éve használok és hibátlanok a mai napig.

A NiMh akkuknál vannak olyan típusú akkumulátorok, melyeknek van egy spéci tulajdonságuk: ha egy helyben állnak (a készülékben vagy akár a fiókunk mélyén), jóformán semmit sem veszítenek a töltöttségükből (1 év alatt 5%). Előnyük ezeknek az aksiknak, hogy értelemszerűen ettől a tulajdonságuktól adódóan nem kell annyit töltenünk, ergo az életciklusa nagyon kinyúlik: 5-8 évig is akár (amennyiben rendesen használjuk és betartjuk a fentebb említett dolgokat). Hátrányuk a következők: 1. drága 🙂 2. mivel ezekben az aksikban spéci anyag van, így a kapacitásuk picit gyengébb, mint a legerősebbeknek a piacon (2000-2500 mAh közöttiek vannak).

És akkor most bemutatok párat Nektek ezekből:

 Sanyo Eneloop 800 mAh AAA tölthető elem  Sanyo eneloop 2000 mAh AA ceruza akku, 4 db  Sanyo eneloop 2500 mAh ceruzaakku, 4 db
Sanyo Eneloop (800 mAh) AAA, 4 db, 4 290 Ft Sanyo Eneloop (2000 mAh AA), 4 db, 3 990 Ft Sanyo Eneloop (2 500 mAh AA), 4 db 5 990 Ft
 VARTA Ready 2 Use 800 mAh AAA akku, 4 db  VARTA Ready 2 Use akkumulátor  VARTA Ready 2 Use ceruza akkumulátor
VARTA Ready 2 Use (800 mAh) AAA, 4 db 3 490 Ft VARTA Ready 2 Use (2100 mAh) AA, 4 db 3 490 Ft VARTA Ready 2 Use (2500 mAh) AA, 4 db 5 990 Ft
 GP ReCyko+ 850 mAh AAA akkumulátor, 4 db  GP ReCyko+ ceruza akkumulátor
GP ReCyko+ (850 mAh) AAA 4 db 3 690 Ft GP ReCyko+ (2050 mAh) AA 4 db 4 290 Ft

Ezekhez a spéci aksikhoz minden gyártó saját töltőkészüléket ad ki, de nem szükséges ezt megvenni hozzá, sima intelligens NiMH-s töltővel is tölthetők.

Mint fentebb írtam én személy szerint a Sanyo Eneloopjaira esküszöm, több éves használat után maximálisan meg vagyok velük elégedve. Ha minőségi és garantált eredményt szeretne az ember kihozni az akkumulátorokból, ezt a típust ajánlom! 🙂

Remélem segíteni, tudtam pár hasznos infóval Nektek.

Hozzászólás

hozzászólás 18 “Elem vagy akkumulátor?”

  1. Cyber szerint:

    Sok különbség van egy 2000 és egy 2500 mah-s Sanyo Eneloop akkumulátor között?

  2. Electronic Géza szerint:

    Az 500 mAh jelentős különbség, igen, de ez felhasználási területtől függ hogy érdemes e. Pl fényképező vakujához már 3000 is ajánlott.

  3. Cyber szerint:

    Én fényképezőgéphez akartam töltőt venni és ahhoz jár 4 db 2000 mAh-es Sanyo Eneloop akkumulátor.
    Akkor nem is működne annyival a gép, vagy nagyon kevés ideig menne?

  4. Electronic Géza szerint:

    Természetesen működni fog a 2000-es akkukkal is (különben nem adnák hozzá), csak kevesebb ideig. Szerintem első körben érdemes használni a hozzá kapottal és ha az kevésnek bizonyul akkor vételezni nagyobbat.
    A linkelt kép szép, de nem derül ki hogy ez mekkora teljesítményű. Az Eneloop nagyon jók, ajánlott, mint a cikkben is van 🙂

  5. Cyber szerint:

    Ezt írják arról, amit belinkeltem:

    Gyártó: Sanyo
    Típus neve: NC MQN04E / MQN04-EA
    Újratölthető akkumulátor: 2-4 darab AA vagy AAA
    Tölthető rendszerek: Ni-MH
    Méretek: 75 x 118 x 79 mm
    Töltési idő: AA (2000 mAh): 10óra AAA (800 mAh): 8 óra
    Bemenet: AC 230V 50Hz 5W
    Kimenet: DC 2,4 V
    Töltőáram: 250mA x 2 (AA) / 120mA x 2 (AAA)
    Súly: 238 g

    A géphez csak 2 AA elemet kaptam, ezért szeretnék venni hozzá akkumulátort.

  6. Menomino szerint:

    abban szeretnék segítséget kérni, hogyha valaki a cordless telefonba sima ceruzaelemet tett, és azzal rakta fel a hálózati töltőre, akkor az hazavághatja-e a telefont.

  7. Gina szerint:

    Sziasztok!

    Olyan akkumlátor töltőm van, amelyik 12 óra után automatikusan kikapcsol, de addig folyamatosan tölt. Rosszat teszek az akksiknak, ha egész éjszakára bent hagyom őket a töltőben. Tehát, ha teljesen feltöltött akksit benne hagyok a töltőben akkor az tönkrevágja az akksit?

    Köszi Gina

    • Sztrogoff szerint:

      Kérdés, hogy ez az időtartam utáni kikapcsolás ez másodlagos vagy a fő védelmi funkció túltöltés ellen. Mert elég olcsóban is vannak olyan töltők, amik a feszültségcsökkenésre utaznak (ezt ajánlja a szakirodalom), de ezen kívül 12 óra után lekapcsolnak, ha nem jön a feszültségcsökkenés.
      A csak időre dolgozó töltőket nem javasolja senki.

  8. Gina szerint:

    Na hát nézegetem a töltőimet, és bizony nem vagyok elégedett. Az intercept töltő nagyon jó, ugyanolyat akartam venni, de már nem kapható. Van egy régi Panasonic BQ-829-es töltőm, na az nem intelligens, szóval azzal nem szabad szerintem tölteni az akksikat. Illetve van egy GPPB60-as töltőm az meg gyorstöltő, és a fentiek szerint bizony nagyon hamar hazavágja az akksikat.

    • Sztrogoff szerint:

      Ha 50 szakembert megkérdezel, reflexből fogja 49 rávágni, hogy a gyorstöltés káros.
      Fogalmazásomból talán kitűnik, hogy nekem vannak kétségeim. 🙂
      Azonban én sem töltök gyorssal, ha van idő. 🙂 A legjobb töltőnek az IPC-ket tartom, azok nem is tudnak egy órásat (már persze az átlag 2000 mAh-s ceruzákat nézvén.
      A gyorstöltésnél a szakirodalom szerint a hőmérséklet-növekedés a veszélyes, azt meg a jobb töltők kezelik.

  9. kalamares szerint:

    Gigaset Trio-m van. Magyarországon már nem forgalmazzák. Az egyik készülékben lerobbantak az akkuk. GP 550 újratölthető AA akkuk voltak. Ilyet sem lehet már kapni. Hagyományos ceruzaelemmel pótoltam. De az egyik üzletben az javasolták, hogy sürgősen vegyem ki belőle, mert bármikor felrobbanhat. Milyen AA-as akkut vehetek a hordozható telefonomba?

  10. mona szerint:

    Helló!
    Nekem olyan gondom van,hogy vettem 1 32m hosszú napelemes fényfüzért 1.2V AA tölthető elem volt benne!Működött is vele!De mikor levettük karácsony után elszakadt a vezeték a napelemnél,újra lett forrasztva!És be lett mérve,most 3V-ról indul csak a fényfüzér!
    fényfüzér teljesítményét (6-10W).
    A feszültsége 12V
    Érdeklődnék,hogy ezekhez a paraméterekhez létezik napelemhez való tölthető elem?
    Előre is köszönöm a segítséget

Válasz

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Powered by WordPress | Designed by: wordpress themes free | Find Free WordPress Themes and find best wordpress themes at wordpress 4 themes.